Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy. Soha-soha nem akartam senkinek úgy megfelelni, mint Neked, drága, édes, jó Anyám, és soha-soha senki nem jelentette nekem azt, amit Te. Amikor kicsi voltam, imádtam a hangodon szóló meséket, szólhattak akár ezerszer is ugyanarról. A Te hangod volt, ami megnyugtatott, ami álomba ringatott, ami enyhítette a fájdalmamat, amikor beteg voltam, ami biztonságot adott, amikor ügyetlen, bátortalan els? lépteimben megbotlottam. A Te simogatásod volt a legnagyobb elismerés. A Te öledben, a Te karjaidban volt a legpuhább és legmelegebb kuckó, ahova bebújhattam, ahol nem érhetett semmi, de semmi baj. És én még ma is sokszor vágyom arra a véd? ölelésre, amelyet csak egy anya tud a gyermekének adni, amelyben tudni, érezni lehet: ha mellettem vagy, semmi rossz nem történhet velem. Minden léptem, minden tettem, minden cselekedetem arról szólt, úgy indult, hogy neked tetsszen. Igyekeztem mindig mindent úgy csinálni, ahogyan azt Te elképzelted. Bocsásd meg, ha olykor nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és tetteimmel csalódást okoztam Neked! Soha boldogabb nem voltam, mint amikor láttam szemedben a szeretett?l átitatott büszkeséget, és hidd el, lehettem bármilyen apró és oktalan is, mindig pontosan tudtam, mikor érzel így. Mint ahogy azt is éreztem, amikor csalódást, fájdalmat esetleg aggodalmat okoztam neked viselkedésemmel. Soha nem akartam tudatosan rossz érzést kelteni benned. Csakhogy a gyerekembernek hosszú és göröngyös az útja addig, míg felfogja, mir?l szól a világ, míg megérti: semmi sem olyan, mint abban az álomvilágban, amely születésünk után néhány évig körülvesz bennünket, amely még meg tud óvni a külvilág kegyetlenségeit?l.

Kamasz koromban félt? aggodalmad miatt nem értetted, hogy nekem is ki kell próbálnom, mit jelent az a szó: szabadság. Mint ahogy meg kellett tapasztalnom más dolgokat, meg kellett ismernem másokat is. Fel kellett fedeznem, hogy a véd?-óvó burkon túl, ami a családomban körülvett, más is van: kevésbé jó és kevésbé szeretetreméltó. Ám ezt a megpróbáltatást egyedül, magamnak kellett megtapasztalnom. Voltak utak a te életedben is, amit egyedül jártál be, és biztosan te sem felejtetted el, hogy ott senki sem foghatja a kezedet, ott egyedül vagy, ott már nem vigyáznak, nem vigyázhatnak rád ölelést adó anyai karok.

Hidd el, soha senki elismerése nem jelent nekem annyit, mint a tiéd! És hidd, el soha, de soha senkinek a tanácsaira, bölcsességére nem áhítozom annyira, mint a tiédre! Senki megértése, együttérzése nem olyan fontos, mint a tiéd. Senkinek a szeretetére nem vágyom annyira, mint a tiédre! A Te puha, meleg, óvó szeretetedre, a Te véd? ölelésedre szükségem van most is, bár már régen kin?ttem a gyermekkorból. Hiszen én a tiéd vagyok születésemt?l fogva, mert Te az én édesanyám vagy, a legfontosabb: az Egyetlenegy Édesanya.

A legjobban arra a csillanásra vágyom a szemedben, amelyb?l megtudom, megértem: ez az, ami tetszik neked, amit jól csinálok, amivel elégedett vagy. Édesanyám szükségem van rád most és mindig.

Édesanyáink, egész életünkben szükségünk van Rátok: az érintéseitekre, a simogatásaitokra, a jó tanácsaitokra, az elismerésetekre, a segítségetekre, a szeretetekre, a megértésetekre, az együttérzésetekre…

 

 Isten óvjon Benneteket!