Tag: Szívás
És már megint! :(
by Billy on nov.17, 2009, under Blog, Család, Emberek, Game, Házkörül, IT, Litkei Béla Ákos, Munka, Napi téma, Ádám, Ádám napjai, Élet
Majdnem 1 hónapja nem írtam. Igazándiból, mert egész nap számítógép előtt ülök és ilyenkor meg olyan fáradt vagyok majd leragad a szemem. Szóval Kedves Zmeor ez az oka,hogy nem nagyon írok!De örülök neki ,hogy olvasod. Megpróbálok ezentúl rendszeresen írni!
Most pedig az elmaradások.
Először arra gondoltam,hogy a megfelelő dátumot beállítva úgymond visszadátumozva írom meg a velem történteket. De az nem lenne túl korrekt.
Hol is kezdjem. Azt hiszem, visszafelé próbálok haladni, mert ma eszembe jutott valami, ami most is itt van az agyamban és le kell írnom mert lehet,hogy mire ennek az irománynak a végére érek elfelejtem mit is akarok írni.
Nagyon régen volt egy Jugoszláv Farkas ölő vagy más néven Sarplaninai Juhászkutyám. Rengeteget foglalkoztam vele. Nagyon okos volt és bennem megbízott és mindent megcsinált, amire kértem. Feltétel nélküli volt köztünk a barátság. Na szóval elég sokat utaztam vele mert akkoriba Budán laktunk minden nap legalább kétszer metróztunk és a Ferenciek terén megtanítottam arra,hogy fel vagy éppen lefelé jövet lemenjen illetve feljöjjön egyedül az éppen álló mozgólépcsőn. Nagyon büszke voltam rá . Holnap scannelek be képet róla.
Az én édes kicsi ?dikám már annyira ügyes,okos,hogy segített megdarálni azt a rengeteg dót amit pucoltam. Nem is tudom,hogy mit keres ez az emberke egy 3 éves testbe?Néha sokkal okosabb és ügyesebb mint amilyennek lenni kéne.
Halloween -re vagy ha jobban tetszik halottak napjára csináltam tökfej lámpát.
?dinak nagyon tetszett és nekem is persze ez olyan életemben első dolog volt mert még soha nem sikerült odáig eljutnom,hogy megcsináljam. De sikerült. Persze lehetett volna jobbat, szebbet is de elsőre tök jó volt! Jövőre szebb lesz.
Voltunk a Bélussal a Budapest Game Show 09-en. Na az szuper volt rengeteg dolgot láttam és sok fényképet készítettem. Volt rengeteg játék, amit ki lehetett próbálni és volt Fifa09 bajnokság amire beneveztem a nagyfiam. Sajnos mivel a Magyar Fifa09 válogatott tagjai ellen kellet játszani nem jutott be a döntőkbe de a második félidőig kihúzta és ez elég jó egy hobby szinten játszó gyerektől szerintem. Nem is értem a rendezőket. Tudom,hogy a versenynek volt tétje rendesen mert a nyertes kijutott Kínába a világbajnokságra ,de igazán lehetett volna az első körben egymással játszani sok kis csávót,hogy némelyiknek legyen egy kis sikerélménye is. Na mindegy ez az én véleményem.
Közben dolgozom mint atom. Nagyon fárasztó de nagyon jó is egyben. Az Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi Vízügyi Főfelügyelőségen vagyok rendszergazda és persze egy csomó másik helyen is mert a főnökömnek van még pár ügyfele és azokkal is kell foglalkozni ugyebár.
Nem sírok mert szeretem ezt csinálni és talán értek is hozzá. Aki ismer az tudja. Ja és soha nem volt ilyen főnököm még és nem is kell nála jobb. Nem is igazi főnök beosztott viszony van közöttünk.
Szóval bejött az élet!
Lássuk csak
by Billy on júl.14, 2009, under Blog, Család, Emberek, Litkei Béla Ákos, Munka, Napi téma, Élet
Na lássuk csak mi is történt már megint, megpróbálom időrendbe szedni a dolgokat.
Először is megkaptam a jogosítványom most már vezethetnék, ha lenne mit. Mert a múlt hónap végén megszűnt az állásom „hála ” a gazdasági válságnak! Mivel bele láttam a cég ügyeibe nem nagyon kellet magyarázni mennyi kintlévősége volt a cégnek. Most örülhetnek azok, akik utálnak, hogy már megint munkát keresek. Azok akik nem utálnak ha tudnak valami munkát szóljanak legyenek olyan kedvesek. Köszönöm.
Itt volt egy hétig a nagyfiam amolyan nyaralás félén vagy mi. Elég jól elvoltunk. Sokat játszottam velük mert a kicsi mindig jött velünk bárhova is mentünk. Megtanítottam frizbizni, meg fociztunk,pancsoltak a kis medencébe a nagy sajnos kampecc. Majd vasárnap haza kellet vinni aminek nem igazán örült ahogy hazafelé a buszon elnéztem.
Ma voltam dolgozni egy ideiglenes „beugró” munkán. Hát mit mondjak…….
És nemrég frissítettem a blogom mert van új Word Press verzió a 2.8.1 és javítottam pár bejegyzést is ami még mindig sok van mármint javítani való.
Most megyek aludni, mert reggel meg kell ragasztani ?di medencéjét, mert valamelyik macska kilyukasztotta.
Web Boltunk
by Billy on ápr.14, 2009, under Blog, Munka
Végre sikerült beoptimalizálni wordpress alá!Mostantól teljessen jól üzemel a web boltunk !
Lehet vásárolni!
Életem napjai
by Billy on márc.02, 2009, under BKV, Család, Emberek, Litkei Béla Ákos, Munka, Napi téma, Élet
Már megint jó rég nem írtam pedig rengeteg dolog történt amit le lehetett volna ediig is írni.
Kezdem azzal,hogy már 12 éves.Voltam náluk a szülinapján vittem neki egy Manchesteres foci mezt meg egy törölközőt.Nagyon örült neki.
Aztán sikerült a KRESZ vizsgám!
Ez nekemis nagy meglepetés volt mert annak idelyén nem mentem át háromszor mostmeg elsőre sikerült csütörtökön mehetek vöröskeresztes vizsgára aztán lehet vezetni.
Munkatérem sajnos semmi változás.Napi szinten olvasom az állás kereső portálokat de semmi normális meló!Pedig már nagyon kéne valami!Ha valaki esetleg tud valami munkát kérem lelezze felém!Nagyon hálás lennék érte.Ja nagy nehezen megjött Dr. Kovács Sebestyén-től vagy kitől a BKV által kreált bünti jegyzőkönyve.Ez ugyan az ami tavaly volt. Nem tom mit képzelnek ezek amikor szinte naponta hallani korrupt BKV dolgozókról.
Röviden ennyi,persze biztos lenne még miről írni csak most semmi nem jut eszembe semmi!
Jogosítvány
by Billy on jan.28, 2009, under Napi téma, Élet
Elkezdtem.Február végén vizsga.Tanulni kéne mint állat.:D Lustaság fél egészség!
Majd megoldom valahogy!
Már csak kettőt kell aludni!
Kalandok Fülivel és karácsonyi kívánság!
by Billy on dec.19, 2008, under Agymenés, Emberek, Vicc, Élet
MIvel az embernek szüksége van barátokra így hát egy jó ideje kibékültünk!Azóta annyi kalandba volt részünk mit atom!
Kezdődött azzal,hogy elmentünk a Corába vásárolni.Amint odaértünk autó megáll.Nincs benzin.
2 óra mászkálás a corába és ücsörgés a kocsiba és hoztak benzint.Ma illetve tegnap elmentünk Budakeszire vagy Dunakeszire eladni egy házimozi szettet.Eladás megtörtént majd irány Jászberénybe,hogy ott vegyen egy erősítőt.Visszafelé úton defekt.Pótkerék otthon,emelő+kerék kulcs szintén!
Duna vagy Budakesziről irány haza defektes első kerékkel mert ugye nem volt más választás!És itt jön a mázlifaktor!Margit híd budai hídfő.áll egy piros ford sierra (Füles kollégának is az van) Megállunk mellete aszongy H.Zoltán budapesti lakos a piros sierra soffőrjének,hogy „Nincs kölcsön gy pótkereked?” Erre a srác odaadta az ő pótkerekét és nem kért cserébe semmit!
Ezúton is nagyon köszönjük neki eme nemes cselekedetét!!!!!!!!Viszont a mai napnak még korán sem volt vége majdnem egy óra bolyongás után megtaláltuk a címet Jászberénybe ahol én állítom jászberény bolondja lakik!!!!!Ha nem vásárolni mentünk volna hanem a fickót az utcán látom nem is tudom mi lett volna gyanítom szétröhögöm magam.Akkora bolond volt a csávó hogy igazából nem tudom leírni ezt látni kell!!!!!!!!!
A hazafele út ezekhez képes kimondottan unalmas volt!Egyszerűen csak hazajöttünk nem volt semmi kalad.
Karácsonyra ilyen poharakat szeretnék!!!!!!!!!!!
Ehhez van olyan kis szintén üveg kupak vagy fedő mi a fittyfene. ( tényleg mi az a fittyfene??? )
Elnézést!
by Billy on nov.29, 2008, under IT, Web2, Élet
Elnézést kérek mindenkitől de volt egy kis adatbázis problémám ezért a régebbi bejegyzésekbe az ékezetes betük nem jelennek meg mivel több száz bejegyzésről van szó nagyon lassan fogok csak vele haladni mert a másik két blogot is szerkesztgetni kell!
Köszönöm
Billy