Game
És már megint! :(
by Billy on nov.17, 2009, under Blog, Család, Emberek, Game, Házkörül, IT, Litkei Béla Ákos, Munka, Napi téma, Ádám, Ádám napjai, Élet
Majdnem 1 hónapja nem írtam. Igazándiból, mert egész nap számítógép előtt ülök és ilyenkor meg olyan fáradt vagyok majd leragad a szemem. Szóval Kedves Zmeor ez az oka,hogy nem nagyon írok!De örülök neki ,hogy olvasod. Megpróbálok ezentúl rendszeresen írni!
Most pedig az elmaradások.
Először arra gondoltam,hogy a megfelelő dátumot beállítva úgymond visszadátumozva írom meg a velem történteket. De az nem lenne túl korrekt.
Hol is kezdjem. Azt hiszem, visszafelé próbálok haladni, mert ma eszembe jutott valami, ami most is itt van az agyamban és le kell írnom mert lehet,hogy mire ennek az irománynak a végére érek elfelejtem mit is akarok írni.
Nagyon régen volt egy Jugoszláv Farkas ölő vagy más néven Sarplaninai Juhászkutyám. Rengeteget foglalkoztam vele. Nagyon okos volt és bennem megbízott és mindent megcsinált, amire kértem. Feltétel nélküli volt köztünk a barátság. Na szóval elég sokat utaztam vele mert akkoriba Budán laktunk minden nap legalább kétszer metróztunk és a Ferenciek terén megtanítottam arra,hogy fel vagy éppen lefelé jövet lemenjen illetve feljöjjön egyedül az éppen álló mozgólépcsőn. Nagyon büszke voltam rá . Holnap scannelek be képet róla.
Az én édes kicsi ?dikám már annyira ügyes,okos,hogy segített megdarálni azt a rengeteg dót amit pucoltam. Nem is tudom,hogy mit keres ez az emberke egy 3 éves testbe?Néha sokkal okosabb és ügyesebb mint amilyennek lenni kéne.
Halloween -re vagy ha jobban tetszik halottak napjára csináltam tökfej lámpát.
?dinak nagyon tetszett és nekem is persze ez olyan életemben első dolog volt mert még soha nem sikerült odáig eljutnom,hogy megcsináljam. De sikerült. Persze lehetett volna jobbat, szebbet is de elsőre tök jó volt! Jövőre szebb lesz.
Voltunk a Bélussal a Budapest Game Show 09-en. Na az szuper volt rengeteg dolgot láttam és sok fényképet készítettem. Volt rengeteg játék, amit ki lehetett próbálni és volt Fifa09 bajnokság amire beneveztem a nagyfiam. Sajnos mivel a Magyar Fifa09 válogatott tagjai ellen kellet játszani nem jutott be a döntőkbe de a második félidőig kihúzta és ez elég jó egy hobby szinten játszó gyerektől szerintem. Nem is értem a rendezőket. Tudom,hogy a versenynek volt tétje rendesen mert a nyertes kijutott Kínába a világbajnokságra ,de igazán lehetett volna az első körben egymással játszani sok kis csávót,hogy némelyiknek legyen egy kis sikerélménye is. Na mindegy ez az én véleményem.
Közben dolgozom mint atom. Nagyon fárasztó de nagyon jó is egyben. Az Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi Vízügyi Főfelügyelőségen vagyok rendszergazda és persze egy csomó másik helyen is mert a főnökömnek van még pár ügyfele és azokkal is kell foglalkozni ugyebár.
Nem sírok mert szeretem ezt csinálni és talán értek is hozzá. Aki ismer az tudja. Ja és soha nem volt ilyen főnököm még és nem is kell nála jobb. Nem is igazi főnök beosztott viszony van közöttünk.
Szóval bejött az élet!
Tom Clancy’s H.A.W.X.
by Billy on márc.18, 2009, under Game, IT
Akik ismertnek tudják rólam,hogy én igazából FPS vagy TPS játékokkal szoktam játszani. Ilyen például a Counter Strike: Source vagy a Day of Defeat Source és még sorolhanám. De ez a játék a Tom Clancy’s H.A.W.X. a repülős játékok netovábbja. Egyszer nagyon régen Fecó barátom mutatott valami hasonlót PlayStation2 játék konzolján de azóta se találtam hasonlót.Illetve ez a játék még azt is felülmúlja.Nagyon nagy játék élmény.Bátran ajánlom azoknak is akik nem szeretik a repülős játékokat.Megéri kipróbálni.
Egy kis ízelítő!
2012-ben járunk, egy olyan jövőben, ahol jelentősen felértékelődött a magán hadseregek szerepe. A világ egy újabb globális konfliktus szélére sodródik, s a rendelkezésre álló mintegy 50 gép valamelyikének pilótafülkéjében ülve kell helyrehoznunk azt, amit a politikusok elszúrtak. Az ERS (Enhanced Reality System) révén egy átlagos képességű játékos is igazi ásznak érezheti magát. Radarok, közeledő rakéták érzékelése, ütközés-elhárító rendszer, sérülés-kontroll, taktikai térképek, fegyverzet röppálya módosítás, folyamatos információcsere könnyíti meg a pilóták dolgát. Repülőszázadunk tagjainak különböző parancsokat is adhatunk. Az ESR rendszer szabadon kapcsolható be és ki, tehát azok, akik komolyabb szimulációra vágynak saját erőből, segítség nélkül teljesíthetik a feladatokat.
forrás:GameStar
És akinek ez sem lenne elég az nézze meg ezt:
Remélem aki kipróbálja nem kell majd csalódnia én nem csalódtam!